}

Rendelési idő

Előre egyeztetés alapján.

1023 Budapest

Zsigmond tér 10.

CSATLAKOZZ FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ,
ahol kérdezhetsz, fontos tudnivalókat, kutatások eredményeit, cikkeket osztunk meg a testsúlycsökkentő műtétekről.

Bariátriai Sikertörténetek

Olvasd el mások véleményét, tapasztalatát a műtétekről.

Hallgasd meg mit üzen Kata a még hezitálóknak!

Kérdeznél egy volt pácienstől?

Kapcsolattartás céljából az adataimat kezelhetik.

15 + 4 =

M. KATA BESZÁMOLÓJA

HIRTELEN 140 KG 

Én is egészségesen és normál testsúllyal születtem. Olyan 4-5 éves lehettem, amikor mindig kértem egy plusz tányér ételt a főétkezéseknél. Ekkor már azért husisabb voltam a kortársaimnál. Az általános iskolai évek úgy teltek, hogy az egyik évben sikerült lefogynom, a következőben pedig picit visszahíznom. Ez végigkísért a gimnáziumi évek alatt is. A gimit már közel 80 kg-mal fejeztem be.

Sajnos abban az időben tartottam a kb 80 kg-ot, volt hogy sikerült 69 kg-ra lefogynom, de az nem tartott sokáig. Úszni jártam, hetente kétszer aerobikra és futni. Lassan visszakúszott minden kiló. 10 évvel ezelőtt mélyvénás trombózisom lett, ekkor 83 kg-ról meghíztam 106 kg-ra. Minden egyes súlyomat kb 8-10 évig tartottam. Egyszer azon kaptam magam, hogy hirtelen 140 kg lettem.

SOK EDZŐTERMI NAP UTÁN

Elkezdtem edzőterembe járni, mindent becsülettel megcsináltam. Fogyni nem sikerült, de tovább bíztattak az edzők. Nagyon csüggedt voltam, hogy merre induljak tovább, mikor egyik nap megláttam a szomszédom, aki szemmel láthatóan nagyon sokat fogyott. Régen ő 140-160 kg körül mozgott, és aznap pedig sokkal vékonyabb volt. Később elárulta, hogy bypass műtéten esett át. Ez volt az a pont, mikor elhatároztam, hogy nekem is sikerülni fog. Sokat tájékozódtam az Interneten, míg végül rátaláltam egy bariátriai műtét lehetőségére, kértem időpontot és elmentem egy konzultációra.

Ekkor találkoztam először Dr. Baranyai Zsolttal. Amikor bemutatkozott és kezet fogtunk, abban a pillanatban tudtam: Ő az én doktorom. Hihetetlen élmény volt, a másfél órás konzultáció egy fél percnek tűnt.

FONTOS A CÉLTUDATOSSÁG

Annyira eldöntöttem fejben, hogy sikerülni fog nekem is (ez sztem nem is megy máshogyan), hogy a műtét után semmilyen fájdalmam nem volt, fantasztikusan éreztem magamat, nem volt hányingerem, szédülés vagy hidegrázás, de még egy kósza fájdalom sem. Persze voltak rosszabb napok, de alapjában véve semmi kritikus. Életem eddigi legjobb döntése volt és legjobb választása is! Baranyai doktor a legklasszabb doki az életemben! A hozzáállása, a tudása, és ami nekem nagyon fontos a mai napig: emberséges, amit nem győzők neki megköszönni.

Szépen haladok az úton, a saját tapasztalatom a legfontosabb, és persze az a 30 kg mínusz, amit nagyjából 7-8 hónap alatt elértem.

Életem eddigi legjobb döntése volt a műtét, és legjobb választása is! Baranyai doktor a legklasszabb doki az életemben. A hozzáállása, a tudása, és ami nekem nagyon fontos a mai napig: emberséges!

M. Kata

Kedves Doktor úr!

Már eltelt 2 év amióta megműtött, és új életet kaptam. Mindig
nagyon hálás leszek Önnek és csapatának.

Én nagyon jól érzem magam. Igyekszem tartani minden szabályt, és
sokat sportolni.

Vissza kaptam az életem, energikus vagyok, és sose
éreztem magam ennyire egészségesnek.

K. RITA BESZÁMOLÓJA

Évek óta küzdök a súlyommal. Főiskolás korom óta ingadozik a testsúlyom, de sajnos mindig többet mutatott a mérleg, mint kellett volna. Az évek során több diétát is kipróbáltam. Volt, amit 4-5 hónapig is betartottam és amivel 7-8 kg-ot is fogytam, de ahogy abbahagytam a diétát, úgy vissza is szaladtak a leadott kilók, sőt később még több is visszajött rám. Nagyon szeretek sportolni. Szinte minden nap mozogtam (bicikli, csapatsportok), de az étkezésre nem figyeltem, nagyon szerettem a hasam. A legrosszabb időszakomban 105 kiló voltam, és nagyon zavart a súlyom. Feszélyezve éreztem magam, idegesített a nagy hasam, fenekem, sokkal kevésbé bírtam a sportolást is, állandóan izzadtam, és nagyon hamar kifáradtam.

Ekkorra kezdtem el azzal a gondolattal foglalkozni, hogy ez így nem mehet tovább! Évről-évre kövérebb vagyok, jönnek a gondok, betegségek, rossz közérzet, és én még fiatal vagyok, nem szeretnék így élni!

Édesanyám egyszer csak elém tett egy újságcikket, ami a bypass és a sleeve műtétekről szólt. Egyre jobban belemélyedtem a témába, utánajártam, majd nyáron meghoztam a döntést!

Konzultáció végett felkerestem a téma egyik specialistáját, aki tájékoztatott minden vizsgálatról, amit a műtét előtt kell elvégezni, mindent megtudtam a műtétről is. Később kapcsolódott be a folyamatba a szintén sleeve és bypass műtéteket végző Dr. Baranyai Zsolt adjunktus úr, aki első pillanattól kezdve számomra kedves, türelmes és nyugodt személyiségnek bizonyult. És nem utolsó sorban: igen elismert a szakmájában!

Nagyon vártam ezt a napot, semmi félelem nem volt bennem! Mindenki végtelenül kedves volt velem, a dietetikus pedig sok jó tanácsával mindvégig biztatott és odaadóan, őszinte érdeklődéssel kísérte végig az egész folyamatot.

Nemcsak a testemet kaptam vissza, hanem az életemet is! Sokkal fittebb vagyok, kevésbé vagyok fáradékony, az önértékelésem, a lelki egyensúlyom a helyére billent, a sportolás teljes bedobással megy, jók a vérvizsgálati eredményeim, nem izzadok úgy, mint régen, nem fájnak az ízületeim, és még sorolhatnám!

K. Rita

Az operáción komplikációk nélkül estem túl. Az első hetekben kb. 1,5 kilót fogytam egy hét alatt. Nagyon hamar láttam a változást magamon! Lötyögni kezdtek a ruhák rajtam, a rég nem hordottak pedig újra jók lettek! A bőrömet folyamatosan krémeztem, és 6 hét után újra elkezdtem sportolni. A 6 hetes diétát követően fokozatosan vissza lehetett térni a normál étkezéshez, persze többségében húsok, halak, sok zöldség, gyümölcs, kevés szénhidrát javallott ilyenkor. A fogyás egy kicsit lelassult, mondhatni normál ütemű lett, havi 1,5-2 kiló.

Amit külön kiemelek —nekem ez nagyon fontos—, hogy Baranyai Zsolt doktor urat bármilyen panaszommal, kérdésemmel megkereshetem, akár személyesen, akár e-mailen; és 3 havonta vérvételi eredménnyel a kezemben visszavár konzultációra, ellenőrzésre. Nem gondolnám, hogy más helyen is ilyen alapos részletességgel figyelnének az emberre még a műtét után is. Mindezekért nagyon hálás vagyok neki.

Az operáció óta majdnem 9 hónap telt el, és már 72,2 kiló vagyokA ruhatáramat teljesen le kellett cserélnem, amit nagyon élvezek. Szépen lassan még fogyogatok. És nemcsak a testemet kaptam vissza, hanem az életemet is! Sokkal fittebb vagyok, kevésbé vagyok fáradékony, az önértékelésem, a lelki egyensúlyom a helyére billent, a sportolás teljes bedobással megy, jók a vérvizsgálati eredményeim, nem izzadok úgy, mint régen, nem fájnak az ízületeim, és még sorolhatnám! Nagyon örülök, hogy a sleeve műtéttel, önsanyargatás nélkül, jókedvvel ilyen óriási eredményeket értem el.

 

Annak, aki fogyni szeretne, és nem megy önerőből, vagy talán már fel is adta, annak szívből ajánlom ezt a kitűnő lehetőséget! Lám, nekem sikerült, neki is fog. Rajta!

HORNYÁK VIKI TÖRTÉNETE

5 hónap | -40kg

Már 3 hét után 12 kg-ot fogytam!

Most 36 éves vagyok, 3 gyönyörű kislány anyukája. Egész életemben küzdöttem a súlyommal, már gyerekkorom óta. A létező összes diétát kipróbáltam, volt amivel fogytam is elég sokat, de mindig több jött vissza.

Már szinte lemondtam arról, hogy valaha normálisan is nézhetek ki, amikor anyukamtól hallottam, aki fodrász, hogy az egyik vendége nagyon le fogyott, mert bypass műtétje volt. Ekkor hallottam először hogy Magyarországon végeznek ilyen műtétet.

Tőle tudtam, hogy van egy Facebook csoport, ahova aznap beléptem és hónapokig olvastam a bejegyzéseket éjjel-nappal.

Akkor már tudtam hogy Szeretnék egy ilyen műtétet. Ekkor írt nekem Kata, és ajánlotta a Baranyai doktor urat.

Felhívtam, elmentem a konzultációra, és akkor már éreztem, hogy ő lesz az én dokim, annyira kedves, türelmes, emberséges volt.

Így már csak el kellett döntenem, melyik műtét típust válasszam. Na nekem ez volt a legnehezebb, ezért szinte naponta írtam neki, minden féle kérdéseket, amire ő mindig válaszolt, nagyon hálás vagyok neki ezért!

A kórházba mindenki nagyon kedves volt, maximális odafigyelést kaptam, mind az ápolóktól, mind az altató orvostól vagy a műtős fiútól. Nagyon figyeltek rám, 5 percenként jött a nővérke, hogy van-e panaszom. Biztonságban éreztem magam. 

A hezitálásom ellenére, nagyon boldog vagyok, hogy belevágtam a műtétbe.

ALICE TÖRTÉNETE

7 hónap | -34 kg

46 évesen, 2020. januárjában volt a sleeve műtétem.

Az odavezető út hosszú volt.

Rengeteg fogyókurán és visszahízáson voltam addigra túl. Nem is a fogyás volt a problémám, hanem az elért eredményeim megtartása.  Mivel asztmás voltam, továbbá ízületi és magagvérnyomás gondokkal is küzdöttem, 120 kilósan arra észleltem, hogy ebből a helyzetből egyedül már nem tudok kijönni.

Segítségre volt szükségem!

Mindenáron szerettem volna a gyermekeimet felnevelni, férjhez adni, unokázni, ezért nem halogattam a döntést, 2019 novemberében felkerestem Baranyai doktor Úrat.

Az Ő végtelen nyugalmat árasztó személyisége, segítőkészsége, kedvessége segített nekem azonnal döntést hoznom, és időpontot egyeztettünk a műtétre.

Azóta eltelt 7 hónap és 34 kilótól szabadultam meg.

Az asztmám tünetmentes, a magas vérnyomásom megszűnt, kamaszkori, szinte alacsony vérnyomásom van, az ízületi problémáim megszűntek, így most már tornázom, kocogni járok és jól érzem magam a bőrömben.

A műtét egy hatalmas segítség, egy mankó ahhoz, hogy sikeresen lefogyjunk és tartani tudjuk a súlyunkat. Természetesen ehhez nekünk is hozzá kell tennünk a magunkét, figyelnünk kell az étkezések mennyiségére, minőségére, a mozgásra, a vitaminok és folyadékbevitelre, mégis ha a pro és kontra arányt nézem, akkor a pozitív eredmenyek messze magasan előnyben vannak.

Amennyiben újra döntés előtt állnék, úgy százszor és ezerszer is Baranyai doktort választanám és a sleeve műtét mellett döntenék.

ÁGNES TÖRTÉNETE

Bár fel voltam készülve a műtét utáni fájdalomra és nehézségekre, de ezek szerencsére elkerültek.

A kórházban töltött idő alatt rendszeresen kaptam fájdalomcsillapítót, de itthon már nem volt szükségem rá. Az agyam néha éhes, de a fizikai éhségem egy pohár cukormentes üdítővel kielégíthető.

Elkezdtem tornázni is és nagyon energikusnak érzem magam.

Egy hónap alatt 10,5 kilót fogytam, ami még csak a kitűzött cél igen kicsi hányada, de nagyon örülök ennek az eredménynek és tudom, hogy az összes korábbi próbálkozásommal ellentétben ez most nem fog itt megállni.

Kezdem a tudatosságot megszokni, hogy az ételek kiválasztásánál a minőségre és a beltartalmi értékekre törekedjek. 

Igen, néha nehéz az út, de az eredményeket utáni öröm és önbizalom felfoghatatlan. És ez még csak a kezdet.

ILONA TÖRTÉNETE

Sleeve műtéttel 8 hónap alatt -32 kg

Soha nem voltam vékony alkatú, már egész fiatalon küzdöttem a súlyommal. Két lányom van, mindkét szülés után maradt vissza néhány kg súlytöbblet. Ülőmunkát végzek és a gyerekek mellett nem tudtam időt szakítani rendszeres mozgásra, végül 35 évesen közel 80 kg voltam. Zavart, amit a tükörben láttam, mégsem volt elég motiváló az életmódváltáshoz.

Kipróbáltam számtalan diétát és „csodaszert”, de semmit nem tudtam tartósan végigcsinálni, amint elértem a kitűzött célt, visszatértem a rossz étkezési szokásaimhoz, visszahíztam, általában többet, mint amit sikerült leadnom. Végül 52 éves koromra a súlyom már olyan nagy volt, hogy az már lelki, önértékelési problémákhoz vezetett, gátlásossá, visszahúzódóvá váltam.

Ízületi és vérnyomás problémáim jelentkeztek, a labor leletemben a koleszterin és a vérzsírok értéke magas lett, el kellett kezdenem a rendszeres gyógyszer szedést, naponta 1-1 tabletta vérnyomás és koleszterincsökkentő tablettát. 

Két-három éve rohamosan elkezdett romlani az egészségem. 2019-ben a vérnyomásomat már 4 tablettával sem tudtam a normál tartományban tartani, a vérzsírok, májenzimek szintje is magasan a referenciatartomány fölött volt. Végül a vércukor értékem sem volt rendben. Ez volt a mélypont.

Ezen a ponton azonban már nem a nőiességem, hanem az életem volt a tét. Ekkor kezdett megérlelődni bennem a gyomorszűkítő műtét gondolata. Konzultációra jelentkeztem, ahol Baranyai doktor korrekt tájékoztatást adott magáról a műtétről, a várható eredményről és a beavatkozás kockázatáról. Döntöttem.

2020. januárban volt a műtétem. Minden rendben ment, műtéti komplikáció, post-operációs fájdalom, rosszullét nélkül. Egy hónappal a műtét után már több mint 10 kg-al könnyebb voltam. Hat héttel a műtét után elkezdtem edzeni, folyamatosan javult az erőnlétem.

Ami a legfontosabb, egészséges vagyok!

A labor eredményeim jók, a vérzsírok, májenzimek és vércukor szintem már mindig a normál tartományban van. Koleszterincsökkentőt már nem szedek, a napi 4 vérnyomáscsökkentőből már napi fél tablettánál tartok, azt is csak a fokozatosság miatt szedem még, a vérnyomásom rendeződött, hamarosan az utolsó fél tablettát is elhagyom. 

Most, 8 hónappal a műtét után -32 kg-nál tartok és még mindig fogyok, igaz már lassabban, havi 1-2 kg-t.
Már nem vagyok messze a kitűzött 65 kg súlytól, hiszek benne, hogy a diétával, rendszeres testedzéssel hamarosan el fogom érni és meg tudom tartani.

Nagyon hálás vagyok Baranyai doktor úrnak a sikeres műtétért és azért, hogy a műtét után is bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatok hozzá, figyelemmel kíséri a gyógyulási folyamatot, és támogat abban, hogy ne térjünk le az útról, amin elindultunk.

MARIANN

3 HÓNAP UTÁN -35 kg.

2020-ban 50 évesen, 20 éve túlsúllyal, magas vérnyomással és gerincsérvvel küzdve eljutottam oda, hogy felismerjem valami tartós változás kell az életemben.

Ekkorra már a gerincproblémáim miatt nem tudtam reggel – csak nagy fájdalmak mellett – felkelni az ágyból és kérdéses volt, hogy így is mennyi idő míg bekövetkezik az, hogy már ez sem fog menni. Az elmúlt 20 évben három alkalommal jelentősen lefogytam, majd szépen az idők folyamán mindig több jött vissza és valahogyan egyre nagyobb volt a túlsúlyom.

Elhatároztam, hogy konzultációs időpontokat kérek a bariátriai műtétet végző orvosoktól és így jutottam el a SOTE-ra is Baranyai doktor Úrhoz. Nem Ő volt az első akivel találkoztam, de már a konzultáció alatt tudtam azt, szeretném ha Ő végezné a műtétem.

Nagyon kedves, figyelmes volt és részletesen elmagyarázott mindent, amit figyelembe kell venni egy ilyen döntés meghozatalához és természetesen elvégzett minden vizsgálatot, hogy megállapítsa alkalmas vagyok-e a műtétre. A további megbeszélt konzultációkat lemondtam és kértem, hogy amint lehet végezzük el a műtétet.

A műtétet követően betartottam minden iránymutatást, amit kaptam, komolyan vettem, hogy tennem kell nekem is azért, hogy sikerüljön. Amint lehetett elkezdtem sportolni a szabadban.

Ennek és a műtétnek köszönhetően olvadnak rólam le a kilók. Az egészségügyi problémáim normalizálódtak, nem okoznak a reggelek gondot, tudok mozogni és nagy örömmel teszem.

Az első három hónap alatt 35 kilót fogytam.

Az ötödik hónap végére meglett az 50 kilós eredmény is, ami számomra is hihetetlen.

A sportot, életmód váltást nem hagytam abba és nem is tervezem még akkor sem ha elérem a várva várt „álomsúlyt”. Nagyon köszönöm Baranyai doktor Úrnak, hogy akkor is és azóta is folyamatosan támogat ebben. Nagyon jól döntöttem amikor Őt választottam.

GÁBOR

GYOMORGYŰRŰ ELTÁVOLÍTÁS

Akiben van (még) gyomorgyűrű, az jó lesz, ha iparkodik mielőbb kioperáltatni. Bemelegítésként olvassátok el a következő egyoldalas cikket.

2005-ben kaptam gyomorgyűrűt Dr. Bende főorvos (RIP, 2018) és csapata által. A port már a következő év tavaszán begyulladt, TAVANIC + jegelés hatására betokosodott, lázam és fájdalmaim elmúltak. Szépen fogytam, míg 2013-ban elértem a tervezett 50 kg fogyást és 100 kg alá csökkent a súlyom. Közben többször is volt port-gyulladásom (általában tavasszal), azonban ezeket sikerült kezelni. Sajnos a Péterfy kórházban megszűnt a gyomorgyűrű specifikumú részleg (Bende-doki háziorvos lett), így a további port-gyulladásaimat a jegelés, illetve a háziorvos kezelte.

Ez így ment 2019 karácsonyáig, amikor 1-es hypertóniám meglódult, és a 150-160-as tartományba fészkelte be magát. Ez sem nekem, sem a háziorvosomnak -érthető okok miatt- nem tetszett, így egy teljes általános orvosi kivizsgálás vette kezdetét. A hosszú várólisták, tolták az időt, és sajnos megjelent a COVID is. A Gasztroenterológus már áprilisban kért CT-t, arra azonban csak júniusban került sor. Sajnos a CT lelet nem került vissza, nem lett értékelve, és nem kaptam instrukciót, hogy mi a teendőm.

Péterfy Kórház, Sebészeti Osztály, Budapest Műtéti tájékoztatójában a következők olvashatók:

Késői szövődmények:

• A hasfal bőre alatti állító tartály (port) feletti seb gyulladása, hónapokkal vagy akár évekkel később kialakuló tartós váladékozása vagy gennyedése, esetleg kilökődése. Oka általában anyagfáradás, kontrasztanyag szivárgás vagy más tényező (mechanikai behatás, sérülés, fertőzés stb.). Megoldása a seb kezelése, nem gyógyuló esetben a port eltávolítása, majd legkorábban 3 hónap múlva történő visszaültetése;

• A gyűrű bevándorlása (migrációja) a gyomorba. Évekkel a műtétet követően is kialakulhat, ha a gyűrű túl szűk vagy az étel megrágása elégtelen, továbbá, ha a nyálkahártyát szélsőséges hatások (túl hideg vagy forró, csípős vagy maró ételek, töményebb alkohol) érik. E szövődmény kialakulása igen erős gyomortáji vagy hátba sugárzó fájdalommal is járhat.”

2020. december 23-án beindult a vihar, minden eddiginél hevesebb fájdalommal és port gyulladással és port folyással. 2020.december 24-én reggel hazaengedtek, azzal, hogy 25-én reggel fáradjak be a Sebészetre, ahol a port feletti területet megnyitják. Közben elkezdtem tájékozódni, hogy az amúgy is feleslegessé váló gyomorgyűrűtől és szerelékeitől hogyan tudok megválni, így jutottam el a következő helyre: https://bariatria.hu/gyomorgyuru-eltavolitas/.

Innen felgyorsultak az események, és 2021. január 18-án sor került a gyomorgyűrű eltávolításra.

Az eltávolítást Dr. Baranyai Zsolt Ph.D, sebész, mellkassebész, klinikai onkológus szakorvos, a bariátria műtétek specialistája és Dr. Merkel Keresztély sebész, bariátria műtétek, szakorvos végezte. Hogy a műtét ne legyen egyszerű, szervezetem megkezdte természetes védekező eljárását, a gyomorgyűrűt ki akarta lökni a szervezetemből. Ezért a gyomorgyűrű elkezdett tolódni felfele, és a nyelőcsövemen addig haladt felfele, amíg a portot és a gyűrűt összekötő cső engedte, és a gyűrű itt penetrált a nyelőcsőbe, kívül pedig betokosodott. A portban, és annak környékén baktériumok, illetve azok káros termékei, a toxinok, vírusok, gombák, protozoonok is felelhetőek lettek, ezek életveszélyes állapot kialakulásáért felelősek. A gyűrű, és a doboz – az eredetileg fehér színből -, feketére változott, lásd. 1.sz. ábra. Összességében több irányú, életveszélyes helyzet alakult ki szervezetemben sürgős lett a műtét.

Dr. Baranyai Zsolt és Dr. Merkel Keresztély doktor urak professzionális és szakszerű munkájának eredményeképpen, 2021. január 18-án újjászülettem, ezért egész hátralevő életemben tisztelettel és köszönettel tartozom nekik.

 

Lakatos Klaudia átváltozása

MÉG NEM MERSZ KONZULTÁCIÓRA JELENTKEZNI?

Kérdezz nyugodtan bármit, amit eddig nem mertél.

Nem adjuk ki 3. félnek, az információkat, félelmeidet, kérdéseidet 100%-ig bizalmasan kezeljünk.

Kapcsolattartás céljából az adataimat kezelhetik.

9 + 5 =