}

Rendelési idő

Előre egyeztetés alapján.

1023 Budapest

Zsigmond tér 10.

CSATLAKOZZ FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ,
ahol kérdezhetsz, fontos tudnivalókat, kutatások eredményeit, cikkeket osztunk meg a testsúlycsökkentő műtétekről.

Ha az egyik partner diétázik, akkor valószínűleg a másik is lefogy, állapítja meg a tanulmány

A Connecticuti Egyetem kutatóinak legutóbbi tanulmánya szerint, amikor az egyik partner lefogy és egészségesebb életmódot folytat, akkor valószínűleg a másik partner is lefogy.

Az Obesity (Elhízottság) folyóiratban megjelent tanulmány mintegy 130 pár súlycsökkentő programját vizsgálta fél éves időtartamban.

Megállapították, hogy amikor az egyik partner elkötelezi magát a fogyás és ezen céljai elérése mellett, akkor valószínű, hogy a másik partner is fogyni fog, annak ellenére, hogy nem tűzte ki maga elé ezt a célt.

A tanulmány megállapította, hogy a súlyukra odafigyelők partnereinek egyharmada legalább 3 százalék súlyfelesleget adott le anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tett volna a fogyás érdekében.

A tanulmány vezető szerzője, Amy Gorin, a Connecticuti Egyetem viselkedéspszichológusa mindezt „begyűrűző hatásnak” nevezte.

„Amikor egy személy megváltoztatja a viselkedését, a körülötte lévő emberek is megváltoznak.”

Amy Gorin professzor, vezető szerző és viselkedéspszichológus a Connecticuti Egyetemen.

Házas párokat választottak ki és három-hat hónapig vizsgálták őket. Két részre osztották a párokat. Az egyik csoport a súlyukra odafigyelők csoportja volt, ahol a pár egyik tagja részt vett féléves, fogykúrás programban.

Ezeket az embereket személyre szabott tanácsadással látták el, valamint on-line segítséget nyújtottak számukra a fogyás elősegítésére és nyomonkövetésére. A másik csoport tagjainak négyoldalas egészségügyi tanácsadó füzetet adtak, mely a fogyásról és az egészséges életmódról szólt, majd őket is nyomonkövették.

A kutatás végén mindkét csoport tagjainál fogyás volt észlelhető. Érdekes módon ezen sikeresen lefogyott egyének partnerei esetében megfigyelhető volt a súlycsökkenés.

A csapat rámutatott arra, hogy az egyik partner fogyásának mértéke arányos volt a kezeletlen partner súlycsökkenésével. Az egyik partner stabil súlyvesztése a másiknál is egyenletes súlyvesztést jelentett. Amikor az egyik partner fogyásának útjába valamilyen akadály került, a másik is hasonló akadállyal nézett szembe.

Gorin megvizsgálta a fogyást befolyásoló környezeti és társadalmi tényezőket is. Észrevette, hogy az étkezési szokások, a kalóriaszámolás, az alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztása és a mérlegelés olyan utánzási viselkedés, amelyben a partner is részt vesz.

A „begyűrűzési hatások” nem újkeletűek. Mindezek olyan betegeknél észlelhetők, akiknél bariátriai sebészeti beavatkozások történnek. Ez az első olyan tanulmány, amely azt mutatja, hogy a mindennapi étkezések során is tapasztalható a „begyűrűzés”.

Gorin szerint ezt a begyűrűzési hatást figyelembe kell venni, mikor tanácsot adnak az emberek fogyásával kapcsolatban, mivel az étkezési tanácsok a család többi tagjának is hasznára lehetnek.

A kutatók azt tervezik, hogy kibővítik ennek a vizsgálatnak a körét, hogy jobban megértsék a begyűrűzés-jelenségnek a hatását.