}

Rendelési idő

Előre egyeztetés alapján.

1023 Budapest

Zsigmond tér 10.

CSATLAKOZZ FACEBOOK-CSOPORTUNKHOZ,
ahol kérdezhetsz, fontos tudnivalókat, kutatások eredményeit, cikkeket osztunk meg a testsúlycsökkentő műtétekről.

Nagyobb BMI, nagyobb kockázat

A nagyobb BMI jelentős egészségi problémák fokozott kockázatával jár.

Egy új vizsgálat megállapítása szerint, az Egyesült Királyságban több mint 2,8 millió felnőtt jelentős egészségkárosodása és halála áll összefüggésben a magasabb testtömeg-indexszel (BMI).

Az ezévi, Glasgow-ban megtartott Európai Elhízástudományi Kongresszuson (ECO) ismertetett, új, becsült értékek azt jelzik, hogy súlyos (III-as fokozatú) elhízástól szenvedő (BMI 40-45 kg/m²) felnőtteknél 12-szer valószínűbb a 2-es típusú diabetes kialakulása és 22-szer nagyobb az alvási apnoe kockázata, mint normál testtömegű kortársaik esetében. I-es fokozatú elhízásban (BMI 30-35 kg/m²) 70%-kal nő a szívelégtelenség kialakulásának rizikója. 

Lényeges, hogy a jelentős egészségi problémák kockázata nagymértékben függött attól, hogy vajon az illetőnél fennálltak-e kísérőbetegségek a vizsgálat kezdetekor. Például, a kórtörténetben szereplő, bármiféle szív-érrendszeri szövődmény esetén kétszeresére nőtt az instabil angina/szívroham, agyi érkatasztrófa, és a szívelégtelenség kockázata.

A kutatók állítása szerint, tanulmányukat minden előzőleg elvégzett felméréstől megkülönbözteti a nagysága és az, hogy 12 különböző, jelentős egészségkimenetet volt képes vizsgálni egyazon, az UK lakosságára reprezentatív populációban. 

A vizsgálat 2,8 millió (51 év átlagéletkorú) felnőtt BMI, egészségi és mortalitási adatait elemezte a 2000 januárjától 2018 júliusáig terjedő időszakban, az ország teljes lakosságának demográfiai jellemzőit életkor, nem, és földrajzi megoszlás tekintetében reprezentatívan tükröző UK Clinical Practice Research Datalink adatbázisban tárolt információ alapján.

Egészségi állapot romlása

A vizsgálati alanyokat BMI (kg/m²) alapján 5 csoportba sorolták: 18,5-25 (normál testtömeg, referencia csoport); 25-35 (I-es fokozatú elhízás); 35-40 (II-es fokozatú elhízás); és 40-45 (III-as fokozatú elhízás). Ezután a Hospital Episode Statistics adatai alapján csoportonként felbecsülték 12 jelentős egészségi probléma kockázatát, végül életkornak, nemnek, és dohányzási státusznak megfelelően korrigálták az eredményeket.

A normál testtömegű egyénekhez viszonyítva, felnőtteknél I-es fokozatú elhízás (BMI 30-35) esetén több mint 5-ször, II-es fokozatú elhízás (BMI 35-40) esetén pedig közel 8-szor, ill. 12-szer nagyobb volt a 2-es típusú diabetes és az alvási apnoe kialakulásának kockázata. 

A III-as fokozatú elhízás háromszorosára növelte a szívelégtelenség, a magas vérnyomás, és a dyslipidaemia (a koleszterin és más vérlipidek kóros – általában magas – szintje) kockázatát. Ráadásul, ezeknél az egyéneknél 50%-kal magasabb volt a korai halálozás kockázata, mint normál súlyú kortársaiknál.

BMI csökkenésével az egészségügyi problémák enyhíthetők

A vizsgálat fontos megállapítása, hogy a kiinduláskor már fennálló kísérőbetegségek fokozták a jelentős egészségi problémák kialakulásának kockázatát. A vizsgálat kezdetekor már ismert magas vérnyomás szorosan összefüggött a dyslipidaemia, az idült vesebetegség, és a 2-es típusú diabetes kialakulásával. Egy előzőleg elszenvedett szív-érrendszeri szövődmény kétszeresére növelte az instabil angina/szívroham, agyi érkatasztrófa/tranziens ischaemiás attak, valamint a szívelégtelenség kockázatát.

A BMI-függő kockázatot számos egészségi kimenet tekintetében, a népességnek ugyanabban a nagy létszámú mintájában összehasonlítva úgy tűnik, hogy az kimenetenként eltérő. A súlyfelesleghez kapcsolódó egészségi kockázat különösen magas a 2-es típusú diabetes és az alvási apnoe tekintetében,” fejtette ki a vizsgálat szerzője, Christiane Haasee (Novo Nordisk, Dánia).

„Mivel az elmúlt 30 év során az elhízottak száma közel háromszorosára nőtt (az 1975-ös 105 millióról 2016-ban 650 millióra), megállapításaink népegészségügyi jelentősége tetemes. A testtömeg-index fontos, módosítható rizikófaktor, amelynek a befolyásolásával az általános népesség számos különböző, jelentős egészségi problémája enyhíthető.” 

Forrás