A Pennsylvania Egyetem Népegészségügyi Tanszékének kutatói az elhízás és a halálozás kapcsolatát tanulmányozó, korábbi kutatások hiányosságaként róják fel, hogy azok a BMI csupán egyszeri meghatározására hagyatkoztak és ezzel figyelmen kívül hagyták a testtömeg változásainak az idők folyamán érvényesülő, egészségi hatásait.
„Az elhízás valós terhe a testtömeg-változás kronológiája alapján” címmel, a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban közölt vizsgálat megállapítása szerint, a testtömeget mindössze egyetlen időpontban felmérő elhízás-kutatások alábecsülték a súlyfelesleg hatásait a halálozásra.
A közlemény szerint, félrevezetők azok a vizsgálatok, amelyek nem tesznek különbséget a normál testtömeget sohasem túllépett, valamint a jelenleg normál testtömegű, ám előzőleg túlsúlyos vagy elhízott egyének között, mivel figyelmen kívül hagyják a hajdani elhízás hosszan tartó hatásait. Sőt mi több, nem veszik figyelembe azt a tényt sem, hogy a testtömeg-csökkenés gyakran betegséghez társul, állítják a kutatók.
A kutatások elfedik az elhízás kockázatait
Azonban – amint azt vizsgálatuk megállapította – az említett különbségeket figyelembe véve a normál tartomány feletti testtömeg-kategóriákban megnő az egészségkárosító hatás, illetve a túlsúlyosságnak nincs megfigyelhető, védő hatása.
„A korábbi kutatások elfedik az elhízás kockázatait, mivel a vizsgálatok zöme csupán egyetlen időpontban mért testtömeget vett figyelembe,” állítja Andrew Stokes első szerző, a globális egészségügyi tanszék adjunktusa. „A testtömeg kronológia figyelembe vétele egyszerű lépés, amely tisztázza az elhízás kockázatait és megmutatja, hogy azok valójában sokkal nagyobbak annál, mint azt gondolták.”
Stokes és társzerzője, Samuel Preston, a Pennsylvania Egyetem szociológia professzora az elhízottságot az egyén teljes élettartama során elért maximális testtömege – és nem csupán egyszeri, „pillanatfelvétel” alapján értékelő modellt teszteltek. Megállapították, hogy a felmérés időpontjában normál testtömegű egyének halálozási aránya 27%-kal magasabb volt azokénál, akik testtömege sohasem lépte túl azt a kategóriát.
Ezen felül, mind a diabetes, mind a szív-érrendszeri betegség elterjedtségét is nagyobbnak találták azok körében, akik BMI értéke valaha is nagyobb volt a normálisnál – azonban utóbb leadták testtömeg-feleslegüket – szemben azokkal, akik mindvégig megmaradtak a magas BMI tartományban.
Stokes és Preston érvelése szerint, két okból is fontos a „testtömeg-kronológiát” figyelembe venni az elhízás és a halálozás vizsgálata során. Az egyik ok, hogy valamely, meghatározott életkorban kialakuló elhízás mindenképpen betegségre hajlamosíthat, hiába adja le az illető később testtömeg-feleslegét. A másik ok az, hogy a testtömeg-csökkenést gyakran betegség okozza.
Halálozási predikciók
A kutatók a nagyszabású, 1988 és 2010 között lebonyolított National Health and Nutrition Examination Survey adatait használták fel, amelyeket összekapcsoltak a halotti bizonyítványok nyilvántartásával, egészen 2011-ig. A felmérés során megkérték a válaszadókat, hogy idézzék fel valaha is elért, legnagyobb testtömegüket, továbbá jegyezzék fel a felmérés idején mért testtömegüket is.
A felmérés időpontjában normál testtömegű alanyok 39%-a magasabb testtömeg-kategóriából jutott el erre az aktuális értékre.
A szerzők statisztikai kritériumok alapján hasonlították össze a különböző modellek teljesítményét – ezek közül néhány tartalmazott testtömeg-kronológiai adatokat, néhány nem. Megállapították, hogy a felmérés időpontjában fennálló testtömeg a halálozás gyenge predikciós tényezője, míg a teljes élettartam során elért maximális testtömegen alapuló modellek sokkal inkább beválnak.
„A tesztelt modellek predikciós ereje közötti aránytalanság a testtömeg-fölösleget leadottak kivételesen magas mortalitásával függ össze – a normál testtömegűek adatai különösen érzékenyek a súlycsökkenésből származó torzulásokra,” nyilatkozták a kutatók. „Ezek a torzulások elfedik annak előnyeit, ha valaki sohasem volt elhízott és kevésbé ártalmasnak tüntetik fel a testtömeg-felesleget és az elhízottságot.”
A vizsgálat eredményei az elhízás és a halálozás összefüggéséről folytatott vita közepette láttak napvilágot; egyes új keletű vizsgálatok azt jelezték, hogy a súlyfelesleg egészségvédő tényező. Az egyik ilyen vizsgálat – egy jelentősebb, a Betegségkontrol és Megelőzési Központ (CDC&P) kutatójának vezetésével, 2013-ban elvégzett meta-analízis – szerint a túlsúlyosság kisebb mortalitással jár, ill. a csekély mértékű elhízás nem növeli a halálozás kockázatát.
A múltban számos vizsgálat kimutatta, hogy a testtömeg-csökkenést elért egyének halálozási aránya meghaladja a hosszabb idő átlagában változatlan testtömegűekét. Ennek az aránytalanságnak részben az az oka, hogy a testtömeg-csökkenést betegség is okozhatja, étvágytalanság és fokozott anyagcsere-szükséglet előidézésével. Az utóbbi hibaforrást alig néhány vizsgálat során vették figyelembe szakszerűen, jegyezte meg Stokes és Preston.
A kutatók további, a testtömeg-kronológiák figyelembe vételével végzett kutatást szorgalmaznak – mondván, hogy ez a stratégia már bevált a dohányzás hatásainak tanulmányozása során ahol korábban, vagy jelenleg is dohányzókat, ill. sohasem dohányzottakat különböztetnek meg.
